2011. április 11., hétfő

Göteborg

<< Mosolykának ajánlva>>


( eltérve a tervektől...)

Az idő szalad és minden egyre rövidebbnek tűnik.  Elmúlnak a vidám és néha  kevésbé vidám percek életünkben. Szaladnak akár a bárányfelhők az égen. De még is  az idővel múlnak  és  kicsinnyé válnak a múlt nagy szomorgásai és  szenvedései és egyenesen arányosan  változnak vele a vidám percek amint vissza tekintünk a múltban történt dolgokra.

Néha  oly furcsa érzés kerülget minket, hogy igen mindent leírnánk. Megörökítenénk. Minden egyes apró piciny gondolatot és  gondolat foszlányt,... hangokat és  ígéretes nagy  életigazságokat megmentsünk magunknak. Gondolva arra hogy életünket  terelő  bójákként  segítik és   lelkesítve  mesés  dallamokat dúdolnak fülünkben hogy IGEN,...  vannak álmok  és vannak csodák... és segítenek ....

(a mosoly[od] mindent megszépít....)

S íly sikert  arató boldogságunkban , világgá kürtölnék azt ami  lehet hogy  nevetségessé tesz minket, de mégis  boldogabbá.
Nem kell más csak egy mosoly  ami  olyanná varázsolhatja  reggeleinket, hogy elfeledjük mind a tegnap lázadó fájdalmait.
Egy mosoly, mit néha olyas valakitől kapunk kinek  ezer és ezer mosolyra lenne szüksége, és mégis ő ad nekünk egyet az övéből. Úgy látszik mintha neki nem lenne elég vagy csak csekély, de mégis neki van a legtöbb a világon. Kifogyhatatlan és örök, .... ez  az egy... ámbár óriási  csillogó mosoly.

(szerezz egy mosolyt... akinek számít)

Elmentek Zeával Liseberg-be. Hogy szerezzenek egy kis vidámságot  megfáradt  utuk során. Újra gyermekek lehettek  akár csak pár órára, de  mégis úgy érezhették, hogy gyermeki vágyaik újra teljesülhetnek.

Fenn ült a magasba. Lábát csak lógatta s meredt erősen a földre. A napokban a honvágy  s a család  hiánya, jobban és jobban facsarta szívét....
A gépezet elindult és  egyre magasabbra repítette. Most már a kilátásba gyönyörködött.  Érezte  a szabadságot és a lehetetlen jövőt amint a szél  beletúrt hajába s a nap meg  világította arcát.
Egyre gyorsuló forgásban, körről-körre vissza suhant a múltba. Megváltozott minden. A színek az emberek a ruhák  s az egész város.
Az előtte suhanó székben megpillantott valakit. Nem tudta ki az nem is ismerte. Hiába is tudta volna a  szédítő magasság  és a körforgás egyre inkább émelyítővé vált. Bár próbálta  tartani magát...
Ebben a suhanó hintában mégis  valami érdekes volt, ...és annak pillanatnyi tulajdonosa még különlegesebb is.
Olyan volt  mit egy angyal. Igaz szárnyai nem voltak,  úgy ahogy cipőcskéi sem.... és semmi olyas mire  illeszkedtek volna ezek a pipellők....
Varázslatos volt, ... de a suhanás egyre jobban elmosta  személye  kilétét.

De a körök  apránként lassultak .... s az ábránd feledésbe merült.  S a körhinta megállt.
Gondolatait  gyorsan elhessegetve az angyalról ...  meggyőzve önmagát hogy csak álomvolt <a szédítő magasságból, gondosan ügyelve arra vissza szerezze  egyensúlyát>
Homályos tekintete egyre  tisztult  s megpillantotta a nem rég előtte suhanó hintaszéket.... s valóban nem volt ott ..... ott....  se pipő ... se...
Tekintetét  egyre feljebb emelte s a kedves kis derék és  az aranyos vállak után megpillantotta ... " ... az angyal????...."
S a kedves kis leány  aki alig volt  négy esztendős, határozott mozdulattal  huppant  édesapja karjaiba. A szél  meglobbantotta  aranysárga  angyali loknis hajacskáját.
Majd visszanézett és  egy  nevető mosollyal  s integetve  elköszönt tőle....


(üzenet... a görbe vonal mi egyenesbe hoz mindent....)

Göteborg este  csodás...  A város fényei szemkápráztatóak...
Zea kissé elvolt szontyolodva. Szerette volna az egész családot összehozni  újra. Egy helyen  egy nagy  vidám ünnepléssel, történetek mesélésével, vidámsággal és sok sok önfeledt  kacajjal.
De csak ült kissé összegömbölyödve az ablakba  s csodálta  Göteborg  fényeit...
Csendben kortyolgatta  különleges svéd borát.

Fürdés közben  még mindig a körhinta járt  eszébe. S akárhányszor újra és újra végig pörgette a képeket  mindig  elmosolyodott.
Végül meg törölte arcát a törölközővel, mintha letörölné a  lefelé görbülő vonalakat.... S belenézett a tükörbe, de a pára  elhomályosított mindent. Puha ujjaival  megtörve a  fürdőszoba csendjét, három kis vonallal üzenetet rajzolt.

Lefekve az ágyba  boldog volt. Boldog, mert kapott egy mosolyt  egy  boldog pillantást. Egy olyan boldog pillantást mi egész napját meghatározta.

Zea fürdés után a ismét bepárásodott  tükrön azt érezte, hogy az a valós homály jelent meg, mit  most is érzett szívében.
Majd,  a gőz egyre jobban kirajzolta a neki szánt üzenetet....

".... =)..... ma találkoztam egy angyallal, ki erőt adott nekem. Mosolyával vidámmá varázsolta napom. Ez a mosoly varázsolja szívedbe a békét, hogy legyen boldog éjszakád, s másnap  vidámabb napod...."