2011. február 22., kedd

Reykjavík


(aki fontos, az örökre veled van...)

Azok a helyek amelyek spirituális töltéssel rendelkeznek, kifinomult érzéssel képesek feltölteni szívünket lelkünket energiával. A különleges tájak és vidékek kultúrák olyan világba visznek el amit nem is álmodtunk volna, hogy létezhetnek.
Néha olyan mint egy mese világ vagy az őskori Disneyland. Kisebb nagyobb épületek építészeti remekek. Az emberek sokszínűsége és a természet adta energiák váltakozása mely felkészít minket egy hihetetlen álomszép lelki útvesztőre.

… Tiszta és csodás volt az ég és az egész tenger. A szigethez közeledve, lélegzetelállító gyönyörűség ragadta meg tekintetét. A színek gyönyörűséges játéka amint találkozik a természet több milliós csodáival. Olyan élményt nyújtott számára mit szavakkal leírni sem lett volna képes.
Valóságos tündérország egy szeletét tekintette meg.

A landolás olyan érzés volt számukra mintha egy óriási Pegazussal ereszkedtek volna le a kis szigetre.
A város a tökéletesség mintaképe. Rend és tisztaság, mérnöki rendet ad mindennek. Az utcácskák elbűvölőek. Szállásuk a landakotskirkja mellet volt egy rövidke sétára.

Landakotskirkja első templomok között volt. Landokot templomot eredetileg Krisztus Király Bazilikának hívják de Kristskirkja , Krisztus képének is nevezik.

… A templomok mindig is megfogták …. különleges képességet tulajdonított ezeknek a speciális spirituális utazásban segítő épületeknek. Megfog a csend és magával ragad.
Bár hol is vagy a földön nincs euforikusabb érzés mint a csend és az ily monumentális épületek amint föléd magasodnak és mintha az univerzum egész óriás erejét helyezné rád.
… Ültek a templomba és elmerengtek egy percre hogy mért is jó ez az utazás...

Távol vannak messze az otthonuktól. Hiányzik az otthon, s az otthoni szeretet. … S úgy érezte egyedül van a hatalmas világban. Mint egy apró hópehely... lassan szállingózik és mire földet érne már el is foszlik a levegőben...


A lámpa meg csillant a kereszt egyik ékes kövén s elvakította. Szinte egy misztikus jel volt, hogy feloszlassa benne a magány kételyét. Az élet és a világ úgy is tökéletes hogy nem egész... csak fél... egy olyan fél aki még is teljes és törekszik a valós egész eléréséhez.

Az esti séta Reykjavík egyik legismertebb utcájára terelte sétájukat. Laugarvegurin, zsúfolásig tömve voltak éttermek, kávézók és minden mi az egész város vásárló ékessége.
Útközben betértek a Café Oliver-be. Fáradtságukat egy kisebb koffein adaggal próbálták enyhíteni. A hely hangulatos és elegáns volt...


Zeával mindig is jól megértették egymást... De még is voltak olyan részletek miket nem igazán ismertek a másik életéből. A skandináv éghajlat és a forró kávé és a friss ételek, egy kellemes estét varázsolt. Nevetéssel és sírással, bánattal és vidámsággal körítve.

Zea elmesélte, mikor elveszítette nagymamáját. Aki életében a legfontosabb személy volt. Akitől a legtisztább és legigazabb szeretetet kapta. Ki megtanította mindenre amit csak lehetett. Mesélt neki a világ csodáiról és különböző országairól. Inez volt számára a példakép. A világ számtalan pontján megfordult és beszélt ritka nyelveket. Inez, sokáig Reykjavíkba élt. Zea a sok elmesélt történetet mindig is ámulva hallgatta. Elképzelte, hogy milyen is lehet ez a leírhatatlanul gyönyörű világ. Megfogadta, hogy Inez emlékére eljön és felfedezi a várost...

...Zea könnye kicsordult... olyan súllyal zuhant az asztalka abroszára, mintha csak egy mélynyomó emelte volna meg szívét...


Az unokák Isten eszközei, hogy kiengeszteljen minket amiatt, hogy megöregedtünk.”
/M. H. Waldtrip/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése