2011. február 21., hétfő

Form beginning to end

(foszlány impresszió)

Olyanokról álmodozunk mik lehet hogy örökké csak álmok lesznek...Várjuk a csodát és a változást.
Egy olyan életre vágyunk mi nem is lehetetlen és óriási hamis álomkép lenne. Vágyunk az egyszerű és kicsiny életre. Egy kis lakásra. Mit mi rendezhetünk be úgy ahogy szeretnék. Egyedül vagy együtt. De a legjobb ,....együtt...... VELE azzal ki mindig ott van és nem hagy egyedül. Ha kell értem jön a világ végére is, bár hol is legyek. Mikor belenéz a szemem be nem szól semmit....

( a pupilla tágulás a szemszíne mindig más mikor a fény ráesik. A szem mindig igazat mond. Olyan tükör az életünkbe melynek két oldala van. Felénk,... s mások felé is. Szem, szemtelenül kegyetlen és hihetetlen érzelmi kifejező eszköz. Olyan mellyel csábítunk szeretünk és gyűlölünk.)

Szerette.... szerette azt a pillanatot mikor ott volt. Mikor megölelte. Bele súgta a fülébe hogy szereti. Nem tudna mást szeretni. Igazán örökké. Fogta a kezét, minden fájó pillanatban. Minden olyan percben mikor egyedüllét a legveszélyesebb... Magány... megöl ha nincs veled és nem lehet teljes az élet. Nincs ott hogy fogja a kezed és átöleld mikor szükség van rá. Olyan események melyeket csak vele.... senki mással nem lehetségesek. Ő az ki a szívedig hatol. Szinte rezegnek a csontjaid és fázol belülről. Kiráz a hideg....

Végig simította a kezét. Bőre sima volt és puha. Érezte, hogy mintha bele mászna a testébe. Mélyre hatol és megfogja az egész belsejét,... s szorosan össze roppantja csontjait.

Álmodunk nagyokat és merészeket. Álmaink biztatnak az életben hogy lehetségesek azok a vágyak mit lehetetlennek hittünk mert, nem vagyunk egyedül. A jövő álmai mindig rejtélyesek. A képzelet határtalan, igaz de nincs olyan erő hogy meg tudjunk a határtalanság és az idő jövőjét.

Hiányzott az érintése, az mikor vele volt és átölelte. Akarta... akarta újra és újra....
s megfogta saját kezét. S nézte a tengert.... végig simította az ujjait majd meg csavarta a gyűrűt …

Fényes volt minden és csillogott a tenger körülötte. Lelke egy jobban rezgett és megfeszült. Ragyogó fény árba állt a parton. Már nem kellet várni …. apró volt a világban és mégis szikrázó. Kicsiny fénycsóvák szakadtak ki belőle... langos levegő árasztotta el a testét.... ott állt és mégis vele volt. Vele volt minden és... Ő...


„Sokan elengedi az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják.”
/Pearl Buck/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése