2011. január 20., csütörtök

… Peron... Vonat...s „Utazás”...


Üres volt minden. Egy lélek sem volt a peronon. Egyedül árválkodva állt és várt. Várt a csodára, ami majd elrepíti őt, egy messzi csodálatos vidékre...

...Vannak olyan dolgok mik leírhatatlan emléket hagynak bennük. Olyan hatást kelt mint egy idő utazás. Elrepít olyan helyek re és tájakra mik néha felfoghatatlanok. A képzelet suhanásának igazi bajnokai Ők. Különleges euforikus hangulatukkal elragadnak.... S lágy ritmusuk, hol álomba ringat vagy gondolataink menetét alapozza. Vágtat a szélben és nincs előtte akadály. Utat tör magának....Nincs idő s határ....

… A legkedvesebb beszélgetések színhelye itt minden megtörténhet. Nincsenek akadályok. …
Ezt érezte.... Amint az elsuhanó fák és bokrok, s hajnali deres fűben ugrándozó nyulakat figyelte, egyre csak azon gondolkozott, hogy nincs egyedül. Itt van minden mire vágyik ,... a vonat lüktetése megadta a ritmust, gondolatai fennkölt futásának. Úgy érezte ő az úr és senki más. S most mindent uralhat. …. A kedves idős hogy lágy puha ráncos kezével bekopogtatott a kabin ajtaján.... „ szabad?”.... S kérdés nélkül elkezdte mesélni mily ügyes bajosan találta meg a helyét... s úgy tett mintha beszélgetését ezzel a pár mondattal megalapozta volna egy életre....

… Nem figyelt rá . Meghallgatta illemből de nem figyelt.... s a néni kis idő után elhalhatott.
Csak a tájat figyelte.. és a száguldást. Minden részletet meg figyelt. A dombokat s a hegyeket …. a különleges természeti képződményeket a fákat s rajtuk az ágakat, leveleket, a tavakat s azokon a hullámfodrokat. Itt az idő,.... hogy igazán szabad lehessen. …

Még egy kis ideig csak figyelt. S nem zavartatta magát lehúzta az ablakot s ki kiáltotta a világnak a suhanó időgépből ...” szabad vagyok!” …. A néni kissé rezzent arccal tekintett rá. Arcára kiült, hogy most már kétszer is meg gondolná, hogy ide ülne e újra... kis idő múltán a néni elaludt... csak a szuszogása hallatszott mely nyugtató volt számára... csendessé vált megint minden. … oly csendessé hogy nem volt már az a kedves nyugtató szuszogás sem. Szigorú tekintettel nézett és próbálta a ritmusát követni a néni légzésének. …. Csönd volt, s a szuszogás egyre halkabb és halkabb lett. Szigorú tekintete lágyabbá vált amint észrevette, hogy mellkasa nem emelkedik.... Csak nézett... lágyuló tekintetén szája már egyre mélyebbre görbült, s majd egy kristálytiszta csepp gördült végi arcán. ...Amint leért a földre. Fülében óriási csattanásként ébresztette fel, valóság béli álmából. … Oda ült a néni mellé,... s megfogta lágy ráncos kissé hideg apró kezét. Végig simította, és behunyta szemét.

….a hintaágyba ültek... s nézték a kertet. A virágokat és szívták magukba a tavaszi levegőt. Élvezték a tavaszi nap frissítő melegét.... s megfogta a néni kezét.... s megsimította.... aztán belenézett a napba, és megszorította...majd elmosolyodott....

„Most már nem leszel soha egyedül”

Boldog volt....igazán....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése