2011. január 29., szombat

Paris, je t'aime...


(Balcon)

Nincs is jobb egy igazi frissítő reggelnél. Kinn ücsörögni a kedves kis erkélyen.. egy finom illatú forró kávéval... A szikrázó napsütésbe a cigaretta füstöt csak úgy simogatta a napsugár... az a csillogó lágy füst. Olyan szépen száll. Először egybe van és összefüggő majd utána apró darabokra porlad szét. Akár az élet, van … volt.

Kezébe vette az újságot,majd lapozgatni kezdte. Nem olvasott belőle semmit csak végig szaladt rajta. Jobban érdekelte a reggel a pihenés és a napsütés. Úgy ült az balkonon mint egy fáradt meggyötört filmsztár. Óriás napszemüvegével eltakarta arcát hogy a hosszú éjszaka nyomai ne látszódjanak, ( nem mintha valaki látná, de hát akkor fogjuk a napra).
Gondolatai repdestek... hol haza hol pedig szeretett városa zegzugaiba... Egyedül volt és itt a nap a város és a és a cigaretta sem segített. Egyedül... hiába vágyott arra hogy vele legyen az kit legjobban szeret. Hiány érzet teljese felemésztette gondolatait. Csak ült és figyelte a házakat, szívta magába a nagy Páris illatát, töltötte fel magát a friss napfénnyel. De még is üres volt belül.
Elégedetlen volt magával, azzal, hogy nincs már igazi elszántság benne... megunta a várakozást és sok keresést. Nem tudott igazán boldog lenni. Szüksége volt arra a társra kivel egymást töltik fel boldogsággal. Együtt élvezik Páris-t. Bejárnak mindet akár csak Amelie. Játszanak a Szajna parton, és együtt kacsáznak a Saint Martin csatornán, isznak egy kellemes kávét a Deux Moulins-ba...
Elmennek a Montmartre-ra leülnek a Sacré- Coeur lábánál s csodálják együtt egy pohár borral Páris-t.... Páris de csodás... egyedül...

Egyedül... ült a A Square Villette-nél egyedül csodálta azt mit, mit nem egyetlen ként kellene.... a játszadozó gyerekek a nyüzsgő tömeg... zajos volt de ő nem hallotta.. csak meredt előre...és gondolatok nélkül üresen követte a Anvers megálló felől hömpölygő tömeget. 


Milyen sokat vagyunk... és mennyire egyedül...

2011. január 26., szerda

Impresszió

( képzet/képtelenség...)



Annyi lehetőség tárul elénk mit fel sem tudunk dolgozni. Olyan impulzív dolgok vesznek körül miket. Legyen egy kép egy tárgy, akár egy arc kit régen vagy sohasem láttunk. Tele olyan ingerekkel mit egy perc alatt meglátunk ( megszerettük) és eszünk bejutnak olyan dolgok és emlékek miket sohasem vártunk volna...

...Büdös volt és zajos, noh meg persze zsúfolt. Az igazi tömegközlekedés. Fárad tekintetével nézett ki a buszból és próbálta felvenni szemével a város ritmusát. A reklámokat figyelte, azokat a megnyerő címeket és képeket ahol mindenki, boldog önfeledt és tökéletes. Hazugságok és becsapások mesterfokon művelt képei. Olyanok mik elcsábítanak megbabonáznak, örök örömöt és teljes kiegyensúlyozottságot hirdet. Miközben csak egy átmeneti boldogság érzetet ad. … Függőséget. Sosem lesz igaz és teljes a világ ha „(ön)ámítást” használjuk fel hogy önmagunk és mások kihasználására. A fele annyira valós lenne és fele annyira boldog mindenki mit ahogy lefestjük magunknak és azoknak kik sosem voltak igazán boldogok. Talán közelebb léphetnénk ahhoz hogy igazán megismerjük és elfogadjuk magunkat. …. percekig csak nézte a palkátokat, elemezte, hogy ki hogyan mosolyog vagy éppen tündököl úgy abban a ruhába és abban a díszben, ki valójában nem is ő.... S a busz megállt... lepillantott a megállóba. Meglátta azt a plakátot ami kicsit még is megütötte az ő valóságképzetét... ( vagy csak ő is az ámítás rabja lett...) ott volt egy arc, kit valójában sohasem látott de, elbűvölte. Igazán nem is akarta tudni, hogy ki... csak nézte...szinte magába szippantotta. Olyan ábrándok törtek rá, hogy megalakította a plakáton látható arc és az ő közös múltját. Mit egy jó barát, egy társ.... A busz elindult.... tekintete ugyan abban a pontban összpontosulva figyelte tovább a sodródó külvilágot. … Már nemvolt tömeg, büdös és zaj. Csend volt.... Ő és az ábrándok... és az elérhetetlen, és mégis elérhetővé váló vágyódó gondolat...
… Zoé már türelmetlen volt, és az ábrándokat ketté szakítva körmeivel jelezte, hogy nem bírja a kényelmetlen hordozót....



Azok a percek is eljönnek.. mikor a hatást később dolgozzuk fel. Kezdeti érzet általános és nem szívügyeket rengető.... Abban bízunk, erősek vagyunk és könnyen leküzdjük azt ami jól vagy rosszul érint. Azok a benyomások örökre olyanok maradnak mint ahogy megismertük és milyenek legboldogabb perceinkben voltak. Minden tiszta marad .. fényes és derűs...

...De ha leesik az eső... a víz nehezen szívódik fel, de a megszáradt sáros árkok és göröngyök sokáig megmaradnak, még a befagyott jégfelszín alatt is....



2011. január 24., hétfő

Paris, je t'aime....rêverie

(Champs – Elysées)


A nyár elillant. S felváltotta a színes ősz, mi lassanként hűlt ki. (akárcsak a szíve)... Kirándulás gyanánt, sétát tervezett a városba. Fő célpont nem volt kitűzve. Cél, a kellemes séta, még langyos napsütésben. A kedves emberek csicsergése a kávéházakból, s a friss kávé és croissant illata. A reggel és a utca éledése, a reggeli város ébredése ami később nyüzsgő és önfeledt felnőtt játszótérré válik a nap későbbi óráiban. Nincs is jobb hely erre mint a csodálatos és lenyűgöző Avenue des Champs-Elysées. Óriási sugár út min mindenki megfordul aki számít, és mindent megtalálunk mi van. Párizs ékszereinek legkülönlegesebb darabja. Történelmi időutazás... díszfelvonulások és a divat világ minden ruhája megtalálható.
Álmodozva járkált és figyelte, az emberek öltözékét, viselkedését, reggeli köszöntését és találkozásait. A kávéházak hangulatos teraszait ahol mindenki meg kezdi reggelét.
Gondolta olyan jó lenne megosztani ezeket az élményeket ezeket a csodákat, mind mit lát. Együtt beülni egy kedves kis hangulatos kávézóba és eltűnődve filozofálgatni az élet nagy dolgain. A reggeli kávé és cigaretta mellet. … Le is ült ím egyedül. Egy friss kávé és egy illatos cukormázas croissant társaságában. Rágyújtott kedvenc cigarettájára, s kinyitotta a friss újságot mi még ropogott és meleg volt kezében.... Letette majd végig tekintett az úton. Figyelte az autókat és az emberek lépteit....
Miért rohanunk? S nem vagyunk nyugodtak. Mért nem élvezzük ki igazán életük minden apró részletét. Amit csak lehet. Hova rohanjunk, hisz rengeteg az idő. Mért tettük ilyenné a világot, hogy megnehezítsük magunk életét. Ne legyen nyugtunk és mindig muszáj legyen valamit csinálni. Mert ha nem tesszük, kivagyunk rekesztve a társadalomból... Tönkretettük életük szépségét és szép pillanatait, csak a „muszájt” hajszoljuk. Nincs türelem pihenés, egyetértés, tolerancia, és kompromisszum. Nincs őszinte kedvesség, és igazi igazság. Nincsenek már igazi nagy szavak csak ámító mondatok. Elvesztek az egységet kovácsoló valós és értékes eszmék.... Csak vagyunk … élünk az valódi értéktelenségben. Várjuk a jót és az újra virágzót attól mitől nem lehet. Csak alternatív árnyképek vetülnek elénk és ebből alakítunk a valóságba hamis képet....
elindult és csak sétált... lábai csak egymást követték az üzletek és kávézók között. Majd lassacskán kiemelkedett a Arc de Triomphe... átment a zebrán... s elémagasodott a hatalmas ív, mintha rajta aratna diadalt. … leült a tövébe... felnézett … s elgondolkozott... leperegtek előtte a történelem emlékképei....

...rêve...

2011. január 23., vasárnap

Padlás

Mennyi kincs és mennyi ereklye rejtőzik ott. Régi tárgyak, papírok és emlékek. Fotók rég nem használt eszközök. Kis gyermekek titkos Mekkája. Nincs is jobb annál mikor felmegyünk a padlásra kutakodni és megtalálunk, vagy célzottan keresünk rég elfeledett dolgokat.
Kissé poros kissé sötét. De minden titok és régiség itt lapul.

Mit teszünk fel/el a „padlásra”?
… Lehet kedves boldog esemény, de lehet szomorú és keveset emlegetett rossz emlék. Mindig ide kerül. Elrakjuk a padlásra vagy nevezzük úgy hogy mélyen a szívünk be. Voltak és lesznek az életünkben olyan események melyekre mosollyal vagy akár sírással emlékezünk. Akár mennyire is eltemetjük magunkba, soha sem tűnik el egészen. Fakul de nem lesz makulátlan. Érdekes hogy akár milyen kellemetlen és szívfacsaró emlékek vannak bennük. Emlékszünk rájuk de abban az időben vele társult jó dolgok sokkal jobban megmaradnak. Eltörpülnek a rosszak, de nem merülnek feledéseb. Életük örökké ilyen élmények között forog. Lehet végletes és átmenet is, de akkor is tudjuk hova csoportosítani a rossz vagy jó dolgokat.

Lekerül e valaha?
Előjöhet és újra felszakadhat a szomorú események sebe, miket már rég a „padlásra” feltettük. De jöhet boldog vissza emlékezés gyerekkorunk csíntevéseire vagy a nagy dumás esték vidámságai. Olyanok miket igaz barátink társaságában töltöttük el.

….Kellemes kora nyári délután volt. Felment a padlásra hogy meg keresse a régi kedvenc boros készletét, mit már ezer éve nem látott és nem használ. Gondolta estére milyen jól fog szolgálni ha jönnek a barátai. A nagy kutakodás közben kezébe akadt egy doboz. A por már jól belepte és alig lehetett látni rajta a feliratot. Csak annyit hogy ...ényk... Letörölte, és jól kivehető volt most már hogy fényképek. Halvány mosolyt csalt arcára, majd buzgón megpróbálta felnyitni. Eléggé megsárgult és enyhén „padlás szagú” volt. Észrevette, hogy az egyik kép csücske, megtörve be van hajolva. Kihúzta és amint meglátta kissé üveges lett a tekintete, és lassan ként felhalmozódott könny lecsordult az arcán egészen a szája széléig és nagy mosollyal nyugtázta magában. … „ Nem felejtettelek el titeket...”... Zoé sem tétlenkedett s a régi dobozok és emlékek között ő is megtalálta a magának való régi játékszereket, gomolyagokat, s takarókat. Doboz után doboz … és Zoé már ki is alakította magának játékbirodalmát. Mire észrevette, kikellet bogozni a sok fonal és takaró rengetegből...

Eljött az este. Nosztalgikus hangulatba hozott mindenkit, hogy megmutatta barátainak a képeket. Mindenki megtalálta a magának való mulatságos és kissi pironkodó képeket. S az este el is telt az emlékek felelevenítésével, s azokat körül ölelő nagyhangú nevetésekkel. A készlet is jó szolgálatot tett, s a régi ismételten új fényébe tündökölt...

Zoé összegömbölyödve álmodozott foteljában. Bajszai úgy álltak mintha mosolyogna. Mintha ő is kicsit vissza emlékezne a múltra. A rétre a pillangókra...

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!" /Gabriel Garcia Márquez/

2011. január 21., péntek

Csokoládé

(folyékony boldogság, vagy szilárd öröm...)

Vannak olyan percek mikor semmi sem feledteti velük legjobban a gondot mint egy finom csokoládé kocka. Lehet mogyorós, ét, praliné, bármi, csak egy lágy érintés és roppan a fogaink között és máris megérezzük mámorító ízét. Mitől elszáll máris minden gondunk. A gondterhes napok és a fárasztó munka vagy a stressz, egyaránt mentesít minket és felszabadít egy kocka édes bűnözéstől.
Mindig jelen van életünkben. Születésnap, ajándékozás, karácsony, vagy csak szimpla kedvesség valakitől,.... névnap. Legyen bármilyen alkalom nem tudjunk, és valljuk be őszintén nem is akarunk ellenállni.

(találkozás)

Első perc mikor felmérjük milyen fajta és miről is van szó. ( Mint egy jó pasit) Hol hibás, hogy néz ki. Van e benne nagy mogyoró vagy kicsi, netán mazsolás vagy kekszes, krémes vagy szilárd....
Aztán kibontjuk.... ilyenkor már a nyáltermelődés beindul és várjuk a csodát, mikor is lesz már az a „nagy találkozás”. Letörve kissé megrontjuk az összképet de nem törődve vele ( úgy is elfogy) megkóstoljuk és máris a mennyországba érezzük magunkat.... majd lassan szét olvad.... és fejünkben megszólal egy hang... „ ebből kell vennem még, ez olyan finom”..... vagy a másik... „ nem most fogyókúra van nem ehetek..”. Persze a csokoládé bűvereje olyan misztikummal bír, hogy máris levesz a lábunkról. S a találkozásból randik halmaza lesz, majd alkalomtól függetlenül fogyasztások rendszeressége sűrűsödik, eljegyzésről … majd napi rendszerességnél ( és naponta többszöri fogyasztásnál) Házasságról beszélünk....

( az ínséges napokon, mikor nincs otthon az „Igazi”.... titkon, noh de tényleg csak ritkán megcsaljuk egy kis tortabevonóval.... )

Dél volt. Épp a konyhában készülődött a sütéshez. Mindent elkészített s nem maradt más hátra mint a desszert. Mindenképpen valami ellenállhatatlant akart készíteni estére. Olyat mit senki sem bír abba hagyni, és csak nyúl az újabb és újabb süteményért.... Zoé ott settenkedett körülötte. Ő is bele akart szólni a sütésbe. A lisztet élvezte a legjobban. Amint a tálba öntött nagy adag porja pofikájába szált, elkezdte a levegőt pofozni mancsával. Kedves kis ügyetlenkedése szerencsétlenül véletlen a tál szélét találta el, ami ráborult. A kis kormos Zoéból, gyönyörű szép hópamacs lett.....

Eljött az este... s egyre csak érkeztek a vendégek. Televolt a lakás szebbnél szebb és kívánatosabbnál kívánatosabb ínyenc süteményekkel. Senki sem tudott ellenállni.... Mily csodás hogy egy kis liszt, tojás cukor meg némi varázslat, mily önfeledt és euforikus nevető görcsöt okoz mindenkinek. Milyen kevés és milyen nagy „ajándék”. Mitől is lesz olyan különlegessé … ? Apró, kevés … de a legnagyobb ajándék a világon....olyan mint egy kis mag apró és kevéske... de óriási lehet.... mint a Szeretet..

Üres volt minden. Csak ültek Zoéval a kanapén a párnák közt. Zoé oda bujt a kedves meleg kezéhez , majd bekuporodott az ölébe. Majd végig simította kis testét..... 

„ ők az igaz barátaim. …. Köszönöm....”

2011. január 20., csütörtök

Paris, je t'aime....

(Quiche Lorraine)

Már a terminálba ált. Várta, hogy mikor szállhat be a gépbe. Abba a csodás nagy madárba, mi elviszi messze, messze távolra... oda hova mindig is vágyott. A mesés szerelmek városába.... a finom borok s ínyenc ételek világába. Ahol az ősz olyan mint ha a város a világ összes drágakövét és nemes fémét magára öltötte volna. Házak olyanok mint ha egy örök színdarab díszletei lennének. Itt az idő megállt. Város minden szegletébe s sarkán van valami különleges és elbűvölő. Olyan mi máshol nincs a földön. Legyen az egy kedves kis pékség vagy egy régiség bolt, mindet megtalálsz mit szeretnél. Itt igazán bele lehet szeretni a szerelembe. Ez az a hely hol meg nyugodhatsz, s elszállhat minden gondod egyszerre. Ülj csak le egy padra a Montmarton és szívd mélyen magadba a város levegőjét s nézd hogy eléd terül minden. …. „ohh Paris”.... mint egy kis terülj-terülj asztalkám....

. leszállt a gép... köd volt. Olyan köd mint az operaház fantomjában... mély erős és sűrű. …
A taxi csak száguldott mint a szél és ketté hasította a ködöt mint a guillotine XVI. Lajos nyakát...
a kis ház rejtélyes volt és eldugott. Tipikus francia alkotás. … A szolid kis szobába robogott majd rögtön kinyitotta az ablakot kicsapta a zsalut meg kissé rozoga volt, csapás ritmusát enyhe nyikorgás is kísérte. …. Kinézet... messze a városra. A fények megvilágították a szobát, s Párizs koronája úgy szikrázott mint az esthajnal csillag.... kiült az ablak párkányára és csodálta azt a fenséges szikrás gyönyört mi elé tárult, s közben kortyolgatta erre a csodás alkalomra tartogatott legfinomabb francia borát....

. Már reggel 9 volt. A nehézkes felkelés után, frissen lefutott a nem messze lévő kis házi pékségbe... croissant-al ás egy jó erős feketével fitten vágott neki a városnak.....

Lejárta a lábát, végig nézte mit csak lehet és csak bírt. Bátran állapította meg hogy erre a városra soha se lesz elég ideje igazán felfedezni minden apró részletét és titkát. …. A Torcadéro-n állt s csodálta hihetetlen fém építményt. … sietve leszaladt a lépcső soron mint ha kifutna a világból... Eiffel torony alján elterült s felnézett és úgy kémlelet mint ha egy színes kaleidoszkóp lenne ez az egyszínű szürke remek....

Mindig is ki akarta próbálni és megízlelni ezt a finomságot. Nem először hallott róla. Erről az ínycsiklandó húsos tortácskáról... Ahogy a kis utcák és sikátorok között sétálgatott, meglátta a kirakatba egy kedves mesebeli pékségben. Nem is tanakodott nem állt ellen, s megvette. Éhes volt már nagyon. S amint a Tuileries kertjében sétált és leült egy padra, egy lágy puha simítást érzett a lábánál. Lenézett ….. „ Zoé....” …. a kis bolyhos pamacs nem Zoé volt.... Fel ugrott az ölébe... tört neki egy falatot quiche lorraine-ből. Majd megsimította....

...Paris, Szeretlek...

… Peron... Vonat...s „Utazás”...


Üres volt minden. Egy lélek sem volt a peronon. Egyedül árválkodva állt és várt. Várt a csodára, ami majd elrepíti őt, egy messzi csodálatos vidékre...

...Vannak olyan dolgok mik leírhatatlan emléket hagynak bennük. Olyan hatást kelt mint egy idő utazás. Elrepít olyan helyek re és tájakra mik néha felfoghatatlanok. A képzelet suhanásának igazi bajnokai Ők. Különleges euforikus hangulatukkal elragadnak.... S lágy ritmusuk, hol álomba ringat vagy gondolataink menetét alapozza. Vágtat a szélben és nincs előtte akadály. Utat tör magának....Nincs idő s határ....

… A legkedvesebb beszélgetések színhelye itt minden megtörténhet. Nincsenek akadályok. …
Ezt érezte.... Amint az elsuhanó fák és bokrok, s hajnali deres fűben ugrándozó nyulakat figyelte, egyre csak azon gondolkozott, hogy nincs egyedül. Itt van minden mire vágyik ,... a vonat lüktetése megadta a ritmust, gondolatai fennkölt futásának. Úgy érezte ő az úr és senki más. S most mindent uralhat. …. A kedves idős hogy lágy puha ráncos kezével bekopogtatott a kabin ajtaján.... „ szabad?”.... S kérdés nélkül elkezdte mesélni mily ügyes bajosan találta meg a helyét... s úgy tett mintha beszélgetését ezzel a pár mondattal megalapozta volna egy életre....

… Nem figyelt rá . Meghallgatta illemből de nem figyelt.... s a néni kis idő után elhalhatott.
Csak a tájat figyelte.. és a száguldást. Minden részletet meg figyelt. A dombokat s a hegyeket …. a különleges természeti képződményeket a fákat s rajtuk az ágakat, leveleket, a tavakat s azokon a hullámfodrokat. Itt az idő,.... hogy igazán szabad lehessen. …

Még egy kis ideig csak figyelt. S nem zavartatta magát lehúzta az ablakot s ki kiáltotta a világnak a suhanó időgépből ...” szabad vagyok!” …. A néni kissé rezzent arccal tekintett rá. Arcára kiült, hogy most már kétszer is meg gondolná, hogy ide ülne e újra... kis idő múltán a néni elaludt... csak a szuszogása hallatszott mely nyugtató volt számára... csendessé vált megint minden. … oly csendessé hogy nem volt már az a kedves nyugtató szuszogás sem. Szigorú tekintettel nézett és próbálta a ritmusát követni a néni légzésének. …. Csönd volt, s a szuszogás egyre halkabb és halkabb lett. Szigorú tekintete lágyabbá vált amint észrevette, hogy mellkasa nem emelkedik.... Csak nézett... lágyuló tekintetén szája már egyre mélyebbre görbült, s majd egy kristálytiszta csepp gördült végi arcán. ...Amint leért a földre. Fülében óriási csattanásként ébresztette fel, valóság béli álmából. … Oda ült a néni mellé,... s megfogta lágy ráncos kissé hideg apró kezét. Végig simította, és behunyta szemét.

….a hintaágyba ültek... s nézték a kertet. A virágokat és szívták magukba a tavaszi levegőt. Élvezték a tavaszi nap frissítő melegét.... s megfogta a néni kezét.... s megsimította.... aztán belenézett a napba, és megszorította...majd elmosolyodott....

„Most már nem leszel soha egyedül”

Boldog volt....igazán....

2011. január 18., kedd

… Rosé …

Ajánlva: Andinak 

Vannak olyan dolgok mik létrehoznak és megalkotnak, elcsábítanak, és megbabonáznak.
Ihletet adnak olyankor mikor nem várod. Átértékeltetik veled az életet és annak apró-cseprő részeit.
Megfog, összetart s összefog. Meghatároz mindent mi eddig volt és eddig lesz életükben.

Definíció: ...Az a kapocs mi megalkot mindet. Olyan szintekre emel mi felfoghatatlan.

… Elindult az az ajtó felé de egy hirtelen laza mozdulattal megfordult és a másik irányba az ablak felé vette az irányt. Megállt előtte s nézte hogyan zuhog az eső. Miként peregnek le a vízcseppek az ablakon. Hogyan tisztul meg minden egyszerre, és lesz friss és üde minden. Mit egy új kezdet vagy egy új tiszta lap mire írhatunk. …. az ablaknak nyomódó frissen megmosott leveleket figyelte, olyan érzés fogta el mint ha ő is egy pillanatra bele kortyolhatna az élet megtisztuló frissességébe....
és kezében szorongatott kecses boros poharat szájához emelte s belekortyolt …. „Rozé”... Mennyi mindet köszönhet neki. Mi mindet adott neki ez világos rubin színben tündöklő ital. Eszébe jutottak a régi emlékek, a rég elfeledett barátok. Azok a pillanatok mikor együtt mulattak és élvezték az életet. A felkavaró gondolat egyre jobban elréveztették tekintetét a már szemerkélő esőben... „... gyertek vissza... „.. Zoé leugrott az ágyról és vékony kis testével körbe dörgölte lábát s mint aki remekművet alkotott farkával egy utolsó simítást ejtett a jobb lábán.... „ … Tudom te itt vagy nekem...” ….

… A nagy zajban már alig értették egymás szavát. A zene is csak egyre hangosabb volt. Csoda hogy még semelyik szomszéd nem szolt. A poharak csendülésest és csendes beszédből kialakult káosz és hangzavar volt a szobában, mi egyre jobban zavarta. Épp legkedvesebb barátjával beszélgetett, és a legizgalmasabb részeket mesélte a Thaiföldi újáról, miközben fel sem fogta mit mond.... Gondolatai teljesen máshol jártak más világban, akár dimenzióban. Szinte kívülről látta magát és az egész társaságot. Olyan kép jelent meg előtte mint egy össze kötős színező feladat. „ őt innen, őt onnan és általa, őt miatta....” Mindenki azért jött el mert szerette. Ünnepeltek. Újat és a jobbat ünnepelték, az új tiszta jövőt. Melytől mindenki a legjobbakat remélte. Köztük ő is.... Elképzelte, hogy igen,... ketten ülnek a hegyen és nézik a csodálatos naplementét. Meg beszélik jövőjük és vágyaik álom képét. Azt, hogy a jövő lehet más.... Nem csak egyedül... S mire a nap elaludt, a két pohár összecsendült és a gyöngyöző rózsaszínű nedű lecsordult a poharak talpára...

Vannak elmarathatatlan pillanatok, olyanok amik soha nem tűnnek el a múlt árnyékában. Megmaradnak.... örökre... ott ahol kell, hogy legyenek velünk.

2011. január 17., hétfő

Legyen örök mire vágysz...


… Mikor kitekintett az ablakon, meglátta a csodálatos természetet.... s elgondolkodott egy percre, mily csodás. Álom szép mikor tavaszodik. A kis ágakon a madarak csicseregnek. Eléneklik az életüket, hogy milyen boldogok vagy csalódottak. Szomorgásuk még sem igazán tűnik kesergésnek, inkább gyönyörű áriának...

...Eltűnődött milyen jó is lenne távol a világtól élni egy kis faluban. Egy csodás tó mellet egy álombéli kilátással.... Nem kell nagy. Kicsi is jó, egy kedves régi kis Kúria. Verandával és zegzugos nyári hangulattal... „igen ez kell nekem”... milyen jó is lenne megtölteni a verandát a legkedvesebb barátokkal …. egy kellemes nyári estén,... finom borok és jó társaság. Nyüzsgés és kellemes zene … mindenki a legkedvesebb korának megfelelő öltözékben.. legyen 830 London, legyen 920 Amerikája... régi zenék és új kori emberek hihetetlen összhangú kontrasztja. Csillagos ég. Feküdni a friss nyáresti fűben.... nézni a csillagokat és kitalálni melyik esik le, és húz maga után irdatlan nagy csóvát, mely megkoronázza az estét. ….

… Feküdtek a fűben, és a holdfényes éjjeli eget kémlelték. Próbálták megfejteni mit rejt számukra a jövő. Egymáshoz simulva súgták a másik fülébe ... „köszönöm hogy vagy nekem”....

… Kiürül a Kúria. Egyedül ült már a verandán... Eljött az „ősz”, s napsütötte levegő megérintette szívét. Megrezzentek a fák levelei. Újra azt szerette volna hogy tele legyen a ház. Megteljen nyüzsgéssel és vidámsággal. Kapcsolatokkal, mik soha sem érnek véget. Szerelmekkel, és nevetéssel... „...Hiányzik...”.... és csak kortyolgatta a bor. Nézte a tájat amit elsodorja a „nyári” kalandokat....

2011. január 16., vasárnap

Várakozás; ágyba..., álmokban..., bögre kávéval..., cigivel...

Ahogy feküdtem reggel az ágyban, végig gondoltam hogy mindig várunk. Várunk valamire valakire valamikre valakikre..... életük nagy része várásról és vágyakozásról szól.
Akár kicsiben akár nagyban gondolkozunk.

Életünk apró pillanataiban,... várjuk a buszt,... a délutáni barátot egy jó kávéra és egy csipetnyi jó beszélgetést. Milyen jó is a várakozás... és annak az érése hogy eljön, és lesz valami.

A várakozás jó hangulatát a karácsonyi istentiszteleteken érzi meg igazán az ember, hogy eljön valami,... valaki akiben bízhatunk és szebbé, jobbá újabbá s boldogabbá varázsolhat mindent. Hogy ott van körülöttünk mindenki, kit szeretünk, hiányolunk.. és igaz barátként tisztelünk.

S társunk... aki támogat. Lehet hogy az igazi társ egész végig ott lapul mellettük. Lehet az a „kebel barátunk” ahogy Anna Shirley mondaná. Ott van mindig, csak mi vagyunk vakok. Elvakít minden ami olyan fényesen ragyog körülöttünk hogy nem enged másfelé tekinteni. Vonz mint egyfajta drog mi függőséget okoz. Akár mint a szerelem.

Várunk olyanokra mik sohasem egészíthetik ki életünket. Várunk és vágyunk olyanokra amik eljöhetnek és elérhetünk. Még akkor is ha elérhetetlennek tűnik és nem bízunk. Nem bízunk önmagunkban. Nem tartjuk elegendőnek magunkat azokhoz a vágyakhoz és elvárásokhoz , hogy meg valósulhassanak azok a dolgok amiket szeretnék.

Várakozás a legfelemelőbb érzés a világon.. várod a pillanatot mikor adhatod oda az ajándékot annak akit igazán szeretsz … mikor készíted az ajándékot, az apró meglepetést s előre izgulsz. Csak az jár a fejedbe mit fog szólni. Tetszik e neki. ( megsúgom ; tetszeni fog =D )

Várakozás kis és nagy dolgokban nem mindig kellemes....

Az mikor úgy érzed már nincs is gyomrod mert éhező savmanók már megesznek belülről és azt várod mikor ehetsz egy jóízűt abból, mit az a személy készített el ki a legfontosabb számodra. De ne hajszoljuk ezeket közhelyekbe. Mert nem hazudok mikor azt mondom hogy akár mennyire is utáljuk és egészségrombolónak tartjuk a Mcdonald's kitudja hol és hogyan készült ételeit. Mégis életmentő lehet néha. Akárcsak az a Gyros amit a sarkon zabálsz a körúton egy vad éjszaka után hajnalba.

Várni mikor telik el egy év ,és a mostanit elejtheted és újat kezdhetsz. Mikor minden más és újra alakíthatsz mindent. Szebbé s jobbá alakíthatod a múltév gyötrelmeiből miből tapasztaltaid miket gyűjtöttél, hogy ; most másképp fogom csinálni. [ mi nem ér sokat, sokszor mert ugyanazt vagy hasonlót követünk el... és nem figyeltük hogy ez a tavalyi év „unokatestvére”. ]De fő a pozitív gondolkodás... mi pszichésen hajszol minket előre , hogy igen sikerül nincs olyan hogy nem. Sikerül mert szeretném, mert akarom. Akarom hogy úgy legyen.... és úgy is lesz. Még ha csalódunk is. Ne higgyük azt hogy becsaptuk magunkat.... Lehet másképp máshogy és olyan úton, mi lehet hogy csöppet nehezebb, és többet kell bíztatnunk magunka és azt mondani hogy : Naná hogy sikerül.... de megéri. Olyan lesz a cél, mire nem is számítottunk s pozitív csalódásként, nagyobb boldogság vár ránk mint gondoltuk volna.

Várni olyankor mikor megöl a kíváncsiság hogy mi van már vele... mikor csörren a telefon és az szól bele kire épp a legnagyobb szükségünk van. … mikor „állnak” a dolgok ,.. nem szilárd lábbakkal, hanem imbolygó magas sarkakon, mitől félsz hogy mikor törik ki … [Mert egy szar kínai volt... De nem mondjuk azt hogy szar... mert ennyi telt tőle és ne becsüljük alá képességeit. Lehet hogy az egy kitűnő kínai remek volt; csak nem hegymászásra. ]

Várunk örökké.... várunk mindig... minden percben és órában bárhol vagyunk. Legyen apró legyen nagy, egyformán meggyötör akkor is ha boldog és szomorú perceket varázsol.

„A dolgok, az emberek saját, misztikus idejükben érkeznek hozzád, s nem várakozásaid szerint. Éppen akkor, amikor a lelked készen áll befogadásukra.”
/Gail Godwin/

2011. január 15., szombat

Meglátni... megszeretni... megízlelni... beleharapni...

Nos lehet hogy ismét csalódás füstje terjeng a levegőben. …. és mi van ha mégse … bár lehet a lángja kisebb …

elgondolkodtató, hogy bennem van hiba... bennem, azért mert rosszul választok,.... rosszak a megérzések,... vagy tudat alatt művelem már ily jól a szívbéli mazochizmust.

Meglátni... Megszeretni....

Eltalál.... igen Ámor betalál mindig akkor mikor nem várod vagy ha még is számítasz a döfésre...
akkor hihetetlen eufóriával csavarja meg benned nyilát. Persze az nem fáj... nem ám... de ha épp ki akarják rántani nah az már igen.. fáj azért mert tépik és cibálják, fáj helye.... utána a hege...
Érdekes,..

Mindig úgy gondolod, ez most más ,... tisztább,s szebb, no-persze igazságosabb és őszintébb.... mikor elkápráztatnak és elhiszed hogy igen vannak még csodák. Csodák.... csoda hogy még mindig sikerül elhinni ezt ... A finom sütemények ….Mik oly módon indítják be az endorfin termelést, hogy valóságos függést okoz.

Ha egyszer beleharaptam akkor nem illik otthagyni valamit. Pláne nem egy olyan finom süteményt aminek nem tudtam ellenállni … és mellesleg jól is nézett ki... mert már nem néz ki jól mert „megcsonkítottam”...

2011. január 13., csütörtök

Basta...

Lerakta a telefont, majd dobogó szívvel csak feküdt az ágyba és bámult ki az ablakon üveges tekintettel...
több perc is beletelhetett.... majd negyed óra elteltével, egy nagyobbacska csepp duzzadt a szeme sarkába. Igen egy könnycsepp.
Nem is volt gondolat a fejébe, csak feküdt és nézett... néha perceken keresztül csak csukva volt a szeme.. majd újra kinyitódott, olyan megdöbbenéssel mintha csak állom volna és fel akarna ébredni.
Egy rémálom, mi újra és újra ismétli önmagát már lassan egy éve.
A merengés közepette már nem volt kérdés … már nem kelletek válaszok.. üresség volt.. ami körbefogta az ágyat a falat a szobát és az egész lakást. Csak egy szabad út volt; ablak...
tiszta és új kilátnátok.. makulátlan és sima és csendes... egy új látkép mitől nem többet, sem kevesebbet csak valami gond vagy probléma mentess, mi 'megváltást?' hozhat... és nyugalmat.
Még nézte a szomszéd házat perceken keresztül. Elhatározta, hogy nincs több és a pohár mi egy évig félig üres volt most tele lett. Tele...